BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Osztrák kurvaA könyv listaára: 2500 Ft. Leírás:
Sibylle Schlick 38 éves korára elérte mindazt, amit filmrendezőként el lehet érni, a világszerte oly jól ismert aranyszobrocska boldog tulajdonosa lett. Illetve csak lehetne, mert a hirtelen jött rivaldafény enyhén depressziós állapotba kergeti. Az otthonába begubózó, kedvetlen asszony csak hetek után képes összeszedni magát annyira, hogy elkezdjen foglakozni komolyan valamivel. Ez pedig nem más, mint 11 éves fia, Louis történelmi házidolgozata, melynek a nagy francia forradalomról, illetve ezen belül is Marie Antoinette végnapjairól kellene szólni. Sibylle-nek egyre jobban felkelti az érdeklődését a tragikus véget ért királyné sorsa, s ahogy beleássa magát a témába, újabb és újabb érdekességekre bukkan. Hamarosan megérlelődik benne a gondolat, filmet kell készíteni az ellenségei által csak osztrák kurvaként emlegetett Marie Antoinette-ről. Kollégáival és barátnőivel folytatott beszélgetéseiből megrázó módon bontakozik ki a királyné szenvedéseinek története, miközben betekintést nyerhetünk az újkor e dicsőséges fejezetének legsötétebb bugyraiba is. Kiderül, hogyan éltek vissza a felvilágosodás és a forradalom nagyjai az akkor még épp csak hogy feltalált pornográfiával, az első pillanattól fogva arra törekedve, hogy erkölcsileg is megsemmisítsék a dinasztikus házasság eszközeként és szenvedő alanyaként kislány korában Franciaországba került Habsburg hercegnőt, aki azonban - kínzói legnagyobb csalódására - megaláztatásában is méltóságteljesen lépett a vérpadra... Marie Antoinette sorsával párhuzamosan az olvasó kis mai női drámákat is átélhet, megismerve a film tervein elmélkedő öt főszereplő privát történeteit, melyek - milyen különös - olykor meglepően hasonlítanak a néhai királyné sorsának egyes részleteire. ISBN: 978-963-7448-84-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 125 Ft
Az aukció vége: 2011-07-27 16:41
. Baur, Eva Gesine: Osztrák kurva - Jelenlegi ára: 2 125 Ft
Fontos
-
240x160x100 cm, 3, 5 cm acélcső, hálóval. Gyári új, jótállással. Készlettől függően raktárról, vagy rendelésre. Vásárlás előtt kérjük, ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Nagyon szép igazi nyári színes virág mintás ruha a pánt nem állítható, béleletlen. hossz 100 cm mellbősége 86 cm derék 82-84 cm csípő 102 c...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Kedves Érdeklődő! Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére. Kedvező ...
-
Eladó egy adidas sport cipő Használt de még jó állapotban. Jelenlegi ára: 4 000 Ft Az aukció vége: 2012-01-06 14:55 . adidas sport cipő - ...
-
Románia 2. Világháború 1944-45. Postatiszta. Kérem tekintse meg a többi aukciómat is. Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2011-08-04 20:29...
-
Új Next lányka felső Méret: 5 évesre/110-es Folyamatosan töltök fel márkás új ruhákat, nézz be hozzám! : ) Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukci...
-
PC Notebook Laptop Egér USB 2. 0 Wireless Black 2010-es Modell 3 gombos, görgetővel 800dpi optikai felbontás Windows 98/Me/2000/XP/ Windows...
-
Csehszlovák pecsételt bélyeg Nem feltétlenül a képen szereplő bélyeg; mivel ugyanolyan bélyegből több példány is előfordulhat Kérem tekints...